Összetartozás napi koncertek

SZALÓKI ÁGI
Időpont: 2012. június 3. 10.30–11.15
Helyszín: Budapest, Kossuth tér   

Fotó: Hajdu András

1978-ban született Budapesten. Az erdélyi magyar népzenéhez való vonzódása 5 éves korában, az István, a király című rockoperában éneklő Sebestyén Márta hatására kezdődött. 16 évesen lépett először színpadra az Ando Drom együttes jubileumi koncertjén a Katona József Színházban. 17 éves kora óta énekel rendszeresen színpadon. Az autentikus magyar népzenét játszó Ökrös együttesben és a magyarországi világzene egyik legnagyobb hatású zenekarában, a Besh o drom-ban énekelt éveken keresztül, velük járta be a világot. 2009-ben jelent meg Gingalló című gyereklemeze, amely 2010-ben elnyerte „Az év gyereklemeze” Fonogram-díjat. A zenekar tagjai: Dés András (ütőhangszerek), Lamm Dávid (gitár), Kovács Zoltán (nagybőgő), Szalai Péter (tabla) és Rácz Krisztián (gitár).


MUZSIKÁS
Időpont:
2012. június 3. 16.30–17.15
Helyszín: Budapest, Kossuth tér   

Fotó: Kása Béla

A három és fél évtizede működő Muzsikás együttes idehaza és külföldön egyaránt elismert és közkedvelt. Sokoldalúságukra jellemző, hogy egyszerre mozognak mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, alternatív zenei, jazz, kelta zenét kedvelő, vagy zsidó zenei rendezvényeken.

Elsőként sikerült elfogadtatniuk a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust. A Muzsikás megvalósította a huszadik századi magyar komolyzene és a hagyományos népzene ötvözését. Neves szólistákkal, kamaraegyüttesekkel, kórusokkal és szimfonikus nagyzenekarokkal lépnek fel itthon és külföldön.

A zenekar tagjai: Sipos Mihály (hegedű, citera, ének), Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Éri Péter (brácsa, kontra, mandolin, furulyák, ének) és Hamar Dániel (bőgő, gardon, dob, ének). Rendszeres vendégtársak, alkotótársak Petrás Mária (ének), illetve Farkas Zoltán és Tóth Ildikó (tánc, koreográfia).

Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc-díj, a Magyar Örökség-díj, a Kossuth-díj és a Prima Primissima Díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek ismerték el a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal.
A nagy koncertek mellett a Muzsikás rendkívül fontosnak tartja a legkisebbeknek tartott rendszeres gyerektáncházat és az összevont rendhagyó iskolai ének-zeneórákat, amelyek színpadi változatával a Nemzeti Összetartozás Napján is találkozhatnak. A zenekar 2004 decemberében saját erőből indította el a programot. A rendhagyó énekórákért az iskoláktól semmilyen anyagi hozzájárulást nem kérnek, a program folytatásához kizárólag cégektől, magánszemélyektől fogadnak el támogatást. Ez idáig 250 település 350 iskolájának 80 000 gyerekéhez jutott el a program.


PARNO GRASZT
Időpont: 2012. június 3. 17.30–18.15
Helyszín: Budapest, Kossuth tér   

Az 1987-ben alakult szabolcsi roma népzenei együttes autentikus cigányzenét játszik. A zenekar népszerűvé válását követően is meg tudta őrizni tisztaságát, kedvességét és vidámságát, ami zenéjüket leginkább jellemzi. Dalaikban magyarul és Romani nyelven is énekelnek. "Rávágok a zongorára” című lemezük 2002-ben a 7. helyen végzett az Európai Világzenei Ranglistán, zenéjük mára bejárta a világot. A zenekar tagjai: Oláh József (ének, gitár, tambura), Oláh Viktor (ének, gitár, tánc), Jakocska János (ének, gitár), Oláh János (nagybőgő), Oláh Krisztián (tangóharmonika), Németh István (szájbőgő, kanna), Horváth Sándor (ének, kanál, tánc), Oláh Jánosné és Váradi Mária (ének, tánc).


RÚZSA MAGDI
Időpont:
2012. június 3. 19.00–20.30
Helyszín: Budapest, Kossuth tér   

1985-ben született a vajdasági Verbászon, a hazai zenei tehetségkutató műsorok egyik legnagyobb felfedezettje. Magdi 2004-ben szerezte első igazán meghatározó zenei sikerélményét, a zentai Farsangi Ki mit tud-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Időközben énekesként csatlakozott egy feketicsi amatőr zenekarhoz. Egy évvel később eljött a várva várt pillanat, külhoni előadók jelentkezését is fogadták az ismert tehetségkutató vetélkedőre. Magdi jelentkezett a versenyre, a várakozásról így írt: „… benn vagyok a templomban, és arra kérem a Jóistent, segítsen nekem, hogy rendbe hozzam valahogy az életem. Legyen meg az ő akarata, csak erőt adjon hozzá. Ott álltam és azt mondtam, hogy nekem már csak a zene számít. Őszintén a zenét akartam.”

Úgy látszik, a Jóisten meghallja, ha valaki őszintén akar valamit: életerős, kristálytiszta hangon énekelve ki magából az élet fájdalmát érkezett közénk Rúzsa Magdolna 2005. szeptember 9-én. Ott állt az újjászületés pillanatában törékenyen, reszketve, mezítláb… Elkápráztatta a zsűrit. A Magdi előadásában újjászülető dalok hétről-hétre meglepetésül szolgáltak a közönség számára.
Életerős, kristálytiszta, őszinte hangon énekelve ki magából álma megvalósulását született újjá Rúzsa Magdi 2006. május 20-án. Megnyerte a versenyt, az övé lett az év hangja.

Koncertek és sikerek sora következett, a boltokban megjelent az első nevéhez köthető kiadvány. 2007-ben Magdi képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Aprócska blues című dalával, amelyet még az ismeretlenség idején a csalódás szült, zenekarával a háttérben, "BUS STOP" feliratú táblával, bőrönddel, farmerben, fehér trikóban és mezítláb lépett a nagyvilág elé. Dalával a verseny kilencedik helyezését ért el, és elnyerte a Dalfesztivál legjobb dalszerzőjének címét. Az ezzel járó díjat magyar zászlóval a vállán vette át a díjkiosztón. 2009. szeptember 17-én megkapta a magyar állampolgárságot.